Séverine: Mama

Remegve ülök a földön,

Könnyes szemem ruhámba törlöm.

Kilincs zörren, ajtó csapódik,

Testem a falhoz nyomódik.
Riadtan nézek felfelé,
Sötét alak görnyed felém,
Nyakán kidagad egy ér,
Kezével üt, ahol ér,
És én földre zuhanok,
Hallom, hogy recsegnek a csontok,
Arcomon kék folt alakul,
És a szemében a tűz nem fakul.
Megragadja a karomat,
S kezemmel védeném arcomat.
Magához húz, én menekülnék,
De ő szorít, nincs menedék.
Most már nem üt, szavaival öl.
A szeretet kihal lelkemből,
Ahogy elmond engem mindennek,
Érzem nagyságát a gyűlöletnek.
Pedig semmi rosszat nem tettem,
Csupán annyit, hogy megszülettem?