Kategóriák
Novellák Novellák-Ehe

Ehe: Trollok a sötében

Éjszaka volt, a csillagok ragyogtak fent az égen, a Holdat nem lehet látni, épp új-hold ideje volt. Pár felhő úszott az égen, el-eltakarva a csillagokat. . Egy hatalmas tisztáson állt a törpe harcosok tábora. Tábortüzek lobogtak, szám szerint nyolc. Mindegyiket legalább tucatnyi törpe harcos ülte körbe. Vidáman beszélgettek, ettek, ittak. Láthatólag nem nyugtalanította őket semmi. Ha nappal lett volna, még látták volna a hegyeket, ahonnan egy nappal korábban elindultak. Az volt a feladatuk, hogy felkutassák és megöljék a környéken garázdálkodó ork és goblin banditákat. Egy fél-elf vadász vezette őket az erdőkön át. Ő vezette el törpéket erre a tisztásra is. Valóban csak félig volt elf, nem volt olyan tiszta és nemes lelkű, mint közeli rokonai. Szándékosan vezette őket kelepcébe.
A rabló horda vezére-egy sánta félszemű ork- tudta, hogy még így sem lenne garantált a győzelme. Követeket küldött, a trollokhoz. Először vonakodtak segíteni, de amikor megtudták, hogy a törpék ellen kell, ingyen is vállalták a feladatot.
Aznap éjjel a bokrok és fák árnyékában közel ötven ork és goblin férfi várakozott és legalább egy tucatnyi troll. Mindjáan a fél-elf jelére vártak. Az áruló tisztes távolságba húzódott, és a feketerigó hangját kezdte utánozni. Az egyik törpének fel is tűnt, hogy ilyenkor éjjel hallja a madár énekét. Már szólni akart társainak, amikor egy csendben suhanó balta a hátába állt. Még néhány törpe társa is erre jutott, mire végre eszmélt a tábor. Pillanatok alatt magukhoz ragadták fegyvereiket, pajzsaikat és zárt alakzatot vettek fel.
Hatalmas velőtrázó üvöltés remegtette meg a környéket. 13 troll torokból harsant egyszerre harci üvöltés. Üvöltöttek az orkok, goblinok is de az ő hangjukat elnyomtam a többi tizenhárom.
A törpék kör alakban egymásnak vetett háttal, helyezkedtek el. Három ilyen kört alkottak egymástól 25-30 méteres távolságra. Az orkok, goblinok az első két “körre” rontottak, nem érték el a törpéket, de közülük egyre többen dőltek ki bezúzott koponyával. A tizenhárom troll a harmadik körre koncentrálta támadását. Az egyik troll benyúlt a körbe hatalmas karmos kezével, megragadta az egyik törpét a fejénél fogva, mielőtt az felocsúdhatott volna. A feje fölé emelete és, mint egy ágat kettétörte. A törp társait elöntötte a düh, és eddig zárt alakzatukat felbontották. Hangos ordítás kíséretében nekirontottak a trollnak. A trollban eleinte nem sok kárt tudtak tenni, de a tucatnyi dühös törpe csapása megtette a magáét. A troll számtalan sebből vérezve végül összerogyott, de bevégezni már nem tudták. A sebesült troll társai, mint nádszálakat roppantották össze az alakzatból kitört harcosokat.
Ez alatt a rablóhorda beszorult, a tisztás egyik végébe. Körben törpék, elvágták a menekülés útját. Az ork már a halálra készült, hatalmas vágás szántotta végig hátát, a vére lassan elfolyt. Mellette még tíz társa állt hasonló állapotban. A goblinok már mind meghaltak vagy elfutottak. Összerogyott, amikor felnézett egy törpe arcát látta egészen közelről, csatabárdját feje fölé emelte, hogy lesújtson. Behunyta szemét és várta a csapást. A várt csapás helyett, ismét a trollok harci üvöltését hallotta. A törpe aki még az imént fölé magasodott, egy troll dühödt csapásait próbálta hárítani. Végül a troll elkapta a harcos fegyvert tartó karját, és tőből letépte azt. Ekkor gyorsan két másik törp ugrott elesett bajtársuk helyére. Az óriási szörnyeteg meglepően ügyesen tért ki ellenfelei csapása elől. Majd egy óvatlan pillanatban megragadta mindkettő fejét és összeütötte őket. Egy hangos reccsenés és mindkét harcos élettelenül esett össze. A távolban két törpének sikerült elgáncsolnia az egyik trollt harmadik bajtársuk felugrott a szörnyeteg mellkasára és elmetszette a torkát.
A küzdelem még legalább negyed órán keresztül folyt így. Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy megmaradt törpék nem tudnak felülkerekedni a megmaradt trollokon. A még pár, élő ork eddigre már szintén a menekülés útját választotta. A törpe sereg vezére, nagy nehezen átverekedte magát a csata zűrzavarán, közben egy troll éles karma felszántotta a hátán a bőrt. A tisztás szélén elővette kürtjét és teljes erejéből fújta. Visszavonulót fújt. Egy pillanatra megmerevedtek a harcoló felek. A trollok ordítással próbálták elnyomni a kürt szavát, de ezt a hangot még nekik sem sikerült túl harsogniuk. A maroknyi törpe nem habozott tovább, kihasználva ellenfeleik tétlenségét az erdő irányában elkezdtek menekülni. A trollok dühösen vetették magukat a menekülök után, de az erdőben már nem üldözték őket tovább. Csak öt harcosnak sikerült elmenekülnie. Miután lerázták üldözőiket, visszatértek a tisztáshoz. Természetesen széllel szemben közelítették meg, nehogy a trollok kiszagolják őket. Így láthatták miként végeznek sebesült társaikkal és láthatták a vezérük halálát is?
A vezér kürtjének hívó szavát a közelben megbújó rablóhorda túlélő is meghallották. “A törpék visszavonulnak, itt az ideje visszatérni a csatatérre”- ez a gondolat suhant át, valamennyi, a tisztás környékén lapuló goblin agyában. Két goblin észrevette a kürtöt fújó törpét. Kirántották késeiket, még arra is volt gondjuk, hogy pár csepp mérget kenjenek rá. Észrevétlenül a vezér háta mögé lopakodtak, aki a kürt harsogó szava miatt amúgy se halhatta volna meg őket. A két goblin összenézett, bólintottak. Nem először csinálják, ezt. Az egyik megpróbálta hátba szúrni a vezért, de tőre megcsúszott a sodronyingén. A törpe vezér eldobta kürtjét, majd még ugyanazzal a lendülttel hátrafordult, és fejszéjével szétcsapta az orgyilkos fejét, de ez alatt a másik goblin már egy ugrással a válla mellett termett és tőrét markolatig döfte a torkába. A vezér először elejtette fegyverét, majd hörgő, bugyborékoló hangot hallatva összeeset. Gyilkosa eközben boldogan, tapsolva ugrált fölötte.
Ismét a trollok ordításába remegett bele környék. Győzelmi üvöltés. Öten maradtak állva a tizenháromból. Karjuk könyékig véres, többnyire ellenfeleik vérétől. A csata végére, a maradék orkok és goblinok is visszatértek. A trollok csak morogtak rájuk, összegyűjtötték amire az elesettek holmijai közül szükségük lehet. A többiek ezután, mint keselyük csaptak le arra, ami még maradt. Amíg a rablóhorda fosztogatott, a trollok félre húzták elesett bajtársaikat, hatalmas máglyát raktak. Szóltak néhány szót az isteneikhez, majd meggyújtották. A nap első sugarai már csak a füstölgő csontokat érték, és a számtalan elesett törpe harcos tetemét. Ezt az éjszakát követően, még sok évig nem zöldellt fű ezen a tisztáson.
Az öt troll még aznap reggel továbbállt, haza indultak barlangjaikhoz. A rabló horda vezére úgy döntött egy napot táboroznak itt, sebeiket nyalogatva. A tisztáson persze ez már lehetetlen volt, a tűző nyári nap hatására még az orkok orra sem bírta az oszló testek szagát. Így kicsit beljebb húzódtak az erdőbe. Az persze eszükbe sem jutott, hogy eltemessék a holtakat, még a sajátjaikat sem. A nap folyamán még öt társuk belehalt sérüléseibe. Testüket kidobták a tisztásra a már oszlásnak indult tetemek mellé, mondván: “egyel több vagy kevesebb úgysem számít”. A félszemű orknak kilenc ork és öt goblin harcra fogható embere maradt, beleértve saját magát is. Egy kicsit aggódott is emiatt, hogy nem lesz elég embere karavánokat fosztogatni, de aztán eszébe jutott a fél-elf, bizonyosan vannak még hozzá hasonlók errefele. Az emberek és a törpék megbíznak bennük, becsalják az utazókat a sűrű erdőbe -amikor, ezen járt az agya már félig álomban volt, közben végig mosolygott.
Ismét beesteledett. Egy goblin volt őrségen és egy ork aki épp ma vesztette el fél szemét. A goblinra tulajdonképp csak azért volt szükség, hogy lásson helyette. A goblin látott is valamit megcsillanni a csillagok gyenge fényénél. Erőltette szemét, ekkor egy nyílvessző fúrta át torkát. Az ork horkantott egyet, másra már nem volt ideje, ő is társa sorsára jutott. A tábor mindebből semmit nem észlelt, az ork vezér nyugodtan álmodott tovább arról, hogyan fosztja majd ki az embereket. Hét sötét alak osont be a táborba, öt alacsonyabb és kettő valamivel magasabb. Csendben dolgoztak, az alvók mellé léptek és elvágták azok torkát. Mégsem voltak elég ügyesek, pár ork valahogy felébredt, mielőtt sorra kerültek volna. De meglepetésük olyan nagy volt, hogy érdemben nem tudták késleltetni a rájuk leselkedő véget, ők is társaik sorsára jutottak.
-Köszönjük- szólt az egyik alacsonyabb fickó a két magasabb felé fordulva, az öt túlélő törpe egyike volt ő.
-Ha népeink nem is voltak mindig barátok az igazságtalanságot, soha nem tűrhetjük-szólt az egyik magasabb figura.
-Mivel árulótok a mi népünk egy fia, ez már a mi ügyünk is, még akkor is ha csak félvér- mondta a másik magas fickó.
Még pár szót váltottak, aztán visszatértek a tisztásra és a törpék eltemették elesett bajtársaikat, ez alatt a két elf -mert elfek voltak- összehordta a többi testet és elégették azokat. Megbeszélték a tovább teendőket. Végül az alábbiakban maradtak: három csoportra oszlottak. Az első -az egyik elf és két törpe- a trollok nyomát követte, nem volt nehéz dolguk. A második -a másik elf és az egyik törpe- feladata volt az áruló fél-elf nyomainak követése, ez már keményebb diónak bizonyult. A harmadik csoport feladata csupán annyi volt, hogy térjenek haza és vigyék meg a szörnyű vereség hírét?
?
Az öt troll libasorban haladt. Az utolsó egy pillanatra megtorpant és a levegőbe szimatolt. Tiszta időben, képes volt akár kilométerekről is megérezni ellenfelei szagát. Halkan társai felé mordult, ők is megálltak és a levegőbe szimatoltak. Csupán pár egyszerű szót váltottak és folytatták útjukat, mintha az imént semmi sem történt volna. Valójában feszülten figyeltek minden porcikájukkal. Esteledett, más esetben ez nem zavarta volna őket sötétben is folytatták volna útjukat. Most azonban tábort vertek, hogy közelebb csalogassák azt vagy azokat, akik a nyomukban vannak. Már jócskán elmúlt éjfél, a trollok egyenletesen hortyogtak, kívülálló azt is hihette volna, békésen alszanak. Valójában órák óta feszülten figyeltek.
Az elf megpróbálta lebeszélni a törpéket a támadásról, de azok hajthatatlanok voltak, így most ott kúszott velük együtt a fűben. Órákon át figyelte a trollokat, amíg végre megbizonyosodott, hogy tényleg alszanak. Már csak pár méterre vannak tőlük, álmukban szerette volna elintézni a bestiákat. Kidugta a fejét a fűből, a törpék melléértek. Ekkor megfagyott ereiben a vér. Hol az ötödik troll?! Üvöltés hallatszott a hátuk mögül. Az előttük heverő négy troll egyszerre pattant fel. Nem volt értelme tovább lapulni. A törpék is felálltak és fenyegetően tartották csatabárdjaikat. Gyorsan felajzotta íját. A gyenge fényben is jól célzott. Az egyik troll fájdalmasan felüvöltött és a szeméhez kapott. Sajnos több lövésre nem maradt ideje. A törpék már bezúzott koponyával a földön hevertek. Nekirugaszkodott, megpróbált átugrani két troll között, már azt hitte sikerül, amikor egy erős marok ragadta meg lábait. A szorítás egyre erősödött, csontok reccsenését hallotta? a saját csontjaiét. A hatalmas kezek már a fejét fogták, és minden elsötétült?
?
A könnyű léptű fél-elf nyomait, nagyon nehezen tudták követni, szerencsére az elf mestere volt a nyomolvasásnak. Lassan haladtak, néha már-már úgy tűnt, nyomát vesztik, de olyankor fűszálról fűszálra, levélről levélre átvizsgáltak mindent. A nyomok egy közeli fogadóba vezettek. A nap nem sokkal hagyhatta el a delelőt. A törpe az út mellett, a fák között várakozott. Hátha az áruló még itt tanyázik, és nehogy fel ismerje őt. Az elf betért a fogadóba, italt rendelt, szóba elegyedett a házigazdával, egy alacsony, köpcös félszerzettel. Rövid beszélgetés után kihúzta belőle, hogy egy fél-elf vándor érkezett hozzá tegnap, és még most itt van nála, épp fent alszik a szobájában. A tegnap esti dorbézolás fáradalmait heveri ki éppen. Az elf még pár percig folytatta a társalgást, nehogy gyanússá váljon, kíváncsiskodása, majd fel állt a pult mellől és illően elköszönt. Visszaosont társához és jelentette neki a megszerzett információkat. Percekig kellett, nyugtatnia a forró fejű törpét, hogy ne rohanjon be kirántott csatabárddal. Megvárták, amíg leszáll az éj.
Az elf visszatért a fogadóba. A fél-elf két kézzel szórta pénzt, legjobb ételekre, borokra és nem utolsó sorban örömlányokra. Még tettével is dicsekedett, hogyan csalta lépre a bolond törpéket. Az elfben is forrt a düh, amikor a történetet hallotta, még soha nem érzett előtte ilyet. Végre mindenki aludni tért a fogadóban. Eljött a cselekvés ideje.
Megálltak a 21-es számú szoba ajtaja előtt. Zárva. Az elf próbálta halkan kinyitni a zárat, de ez nem tartozott az erősségei közé. A törp félre állította. Az elf arra számított, hogy most elővesz valami álkulcs készletet. E helyett azonban vállal nekirontott, amitől a zár elsőre felpattant. A síri csendben, ágyúdörgésnek tetszett. Beléptek a szobába, de a fél-elf békésen szunyókált. Egy riadt, hiányos öltözékű ember leány próbálta ébresztgetni. A törpe megcsörgette pénzes zacskóját, ujját szája elé tette. A lány bólintott félve közelebb lépett. A törp a kezébe ejtette a zacskót, az ember belenézett, egy pillanatra mosoly suhant át az arcán, majd úgy félmeztelenül elinalt a folyosó irányába. Gyorsan cselekedtek. Összekötözték, a száját kitömték, az éj leple alatt eltűntek az árulóval, mintha korábban soha nem is jártak volna ott. Irány a törpe tárnák, hogy ott kimondják az árulóra a legsúlyosabb ítéletet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük