Kategóriák
Novellák Novellák-Ehe

Ehe: Kwark a félork kalandjai 3.

Kwark 3. Találkozás a Kalózokkal

Gill a hobbit megszeppenve áll a Surranó utca sarkán, Kwark nem tudja még mire vélni társa habozását. A nagy darab ork megragadja az apró termetű hobbitot a gallérjánál fogva és csak ennyit mond, vagy is inkább csak morog:
Minél hamarabb végzünk annál hamarabb mehetünk a kocsmába a jól megérdemelt sörünk mellé!
De… – próbál egy pillanatra ellenkezni a hobbit, de a következő pillanatban egy halárus stand előtt találja magát arca épp csak pár centire egy félig széttrancsírozott poliptól.
Itt már Gill is megembereli magát, az előbb bizonytalanságnak nyomát sem mutatva.
Én beszélek ? mondja Kwarknak, a félork csak vállat von beleegyezése jeleként ? A Tolvaj Céh-től jöttünk a védelmi pénzért!
De ez itt a kalóz klán területe, tegnap fizettem nekik, takarodjatok innen, vagy idehívom őket!
Az árus egyébként egy goblin asszony, aki még Gillnél is kisebb termetű volt. Gill egy pillanatra megrémült, de utána úgy volt vele lesz ami lesz végigcsináljuk.
Kwark mutasd meg légy szíves a ?hölgynek?, hogy mi történhet ha nem fizet.
Kwark közelebb lépett a pulthoz. Először is elvett egy tonhalformát, leharapta a fejét és vigyorogva elkezdte ropogtatni, majd mint aki csak egészen véletlenül arra jár teljes súlyával rátehénkedett a pultra, ami pár másodperc után hangos reccsenéssel szakad be. A ?finom? halak meg szépen belepotyogtak a sárba.
Jaj, de ügyetlen vagyok! Had segítsek.
Miközben lehajol, hogy felszedje a halakat ?véletlenül? az egyik sátortartó vasat is sikerült kirúgnia így a pult fölé kifeszített redvás vitorlavászon betakarta az egészet, beleértve a goblin nyanyát is.
Elég lesz ? visította a goblin -, most az egyszer fizetek, de nem lesz sok örömetek benne, ha ezt megtudja a Kalóz Klán nektek végetek van….
Sok a szöveg ? szakította félbe Gill, majd rutinos mozdulatokkal kihámozta a sátor romjai közül a szütyőt, amiben az árus a pénzt gyűjtötte ? 2 arany és 47 garas, rendben ennyi elég lesz.
De hát az az egész heti bevételem! – jajdult fel a goblin.
Nem azt mondtad, hogy tegnap a kalózoknak fizettél?! Ne akarj átverni, mert különben a társam felzabálja az árukészleted is! – Kwark szeme egy pillanatra felcsillant és egy óriás tintahallal kezdett el szemezni.
Pár méterrel odébb:
Ez eddig elég könnyen ment ? mondta nevetve Gill.
Aha ? így Kwark.
A goblin banya még mindég hangosan átkozta őket, de igazából senki sem vetett már rá ügyet. Végignézte az egészet még egy goblin, egy suhanc, gyorsan elszaladt jelenteni a kalózoknak.
A többi standon és üzletnél már sokkal gyorsabban haladtak a kezdeti kis erődemonstráció meggyőzte a boltosokat, hogy ne vitatkozzanak. Már kb. az utca felénél járhattak; Gill már azon agyalt, hogy akár még élve meg is úszhatják; amikor észrevett négy fegyveres alakot közeledni. Kettő ember volt, szakadt csavargónak tűntek, egyikük félszemű. Egyedül az oldalukra csatolt fényes kard utalt arra, hogy még sem azok. A harmadik alak egy ork volt, fém láncinget viselt és buzogány volt a fegyvere. A negyedik alak egy hobbit volt, termetre Gillnél is kisebb. Tetőtől talpig köpönyeg takarta testét. Származására csak is a meztelen szőrös lábfejei utaltak, amik elő-elő villantak a köpeny alól séta közben.
Ti mit csináltok itt?! – mennydörögte a láncinges ork.
Ez a Tolvaj Céh területe és behajtjuk a védelmi pénzt. -felelte Gill, eközben Kwark bután pislogott és fikát evett.
Srácok! – az ork a két ?csavargó harcosnak? biccentett, akik ezt követően igyekeztek két oldalról megkerülni Gill-t és Kwarkot.
Örültem, hogy megismertelek Kwark ? súgta oda Gill társának.
Nono ? szólalt meg végre Kwark ? táguljatok vagy bajotok esik!
Ez volt a végszó, a két ember két oldalról kirántott karddal egyből Kwarkra rontott, aki viszont, hogy elkerülje a csapásokat fejjel előre ugrott egyenesen a láncinges ork hasába fejelt. A két embernek így egymásból sikerült kivágni egy-egy jókora darabot. Amíg a földön fetrengtek kínok közepette Gill gyorsan odalépett és egy-egy szúrással végzett velük. Az orknak nagy nehezen sikerült ellöknie magától Kwarkot, majd egy egyenes rúgással még egyet taszítania rajta. Gill megindult felé a egy-egy tőrt szorongatva a markában. Az ork harcos morogva megindult felé, majd hirtelen arccal levette a kövezetet; Kwark gáncsolta el. Gill ezt kihasználta egy perc alatt az ork harcos hátán termett, belevágta mindkét tőrét az hátába. Már nyúlt is előre, hogy a torkát is elmetssze, amikor a csuklyás hobbit; aki eddig csak szemlélte a harcot váratlanul megszólalt:
Elég volt!
Hangja meglepően mély volt termetéhez képest. Kwark ezalatt feltápászkodott majd kicsit megkésve hatalmas ordítás közepette előrántotta kardját.
Nem akarunk háborút a Tolvaj Céh-vel. Ma tietek lehet a zsákmány. A többit majd eldöntik a klánvezérek.
Gill vigyora fülig ért. A véres tőrrel intette nyugalomra Kwarkot. Hagyták csendben elvonulni a csuklyás hobbitot és a sebesült orkot.
A többi kofa és árús már kérés nélkül át adta az aznapi bevételt.
Most már elrakhatod a kardod ? már visszafele tartottak de, Kwark még mindég a rozsdás bökőjét szorongatta.
Ja, jó.
A Tolvaj Céh bejáratánál a kapuőr már vigyorogva üdvözölte őket:
Ragnarok vár titeket.
Pár perc bolyongás után ismét a Tolvaj Céh tanácstermében voltak. Ragnarok nem vesztegette az időt üdvözlésre egyből a lényegre tért:
A Kalóz Klán ultimátumot küldött. Még egy ilyen műsor mint a mai és háború lesz. Szóval jövő héten is ti mentek fiúk.
Bár Ragnarok arca látszólag semmilyen érzelmet nem tükrözött, de a szemében mintha egy mosoly suhant volna át. Gill arca viszont minden eddiginél aggodalmasabbra váltott. Kwark csak ennyit tett hozzá:
Aha, és most már mehetek a kocsmába?
Jól dolgoztatok, annyit fogyaszthattok a Céh kontójára, amennyi belétek fér, majd hívatlak ha kelletek.
Kifele menet a tanácsteremből az ajtónálló őr egy pillanatra megállította őket:
A főnők sosem szokott senkit se megdicsérni.

Kategóriák
Novellák Novellák-Ehe

Ehe: Kwark a félork kalandjai 2. rész

Kwark 2. Az első megbízás

– Lódulj! Ragnarok már vár! – a szállásmester egy laza csuklómozdulattal kipenderítette Kwarkot a függőágyából.
Kwark fekszik a földön, a szemei elkerekednek. Felpattan a földről és még ugyanazzal a lendülettel egy akkora maflást ad a szállásmesternek, hogy az bezuhan a sarokba. A helyiségben heverésző többi tolvaj felpillant ugyan, majd tovább horpasztanak. A szállásmester pár perc múlva csak ennyit tud nyöszörögni:
– A nagy tanácsteremben vár te fattyú…
Kwark kimegy a hálóhelyiségből. Valamilyen csoda folytán 5 perc alatt odatalál a tanácsteremhez, pedig a Tolvaj Céh főhadiszállása elsőre valóságos labirintusnak tűnhet, annak aki még nem ismeri ki magát.
Az ajtó előtt egy teljes testpáncélba öltözött alabárdos ember megállítja és így szól:
– Várj itt, Ragnarok mindjárt kéret.

Kwark belépett a terembe. A terem hátsó fala mentén egy hosszú asztal volt. Tanácskozások idején itt szokott összeülni a Tolvaj Céh vezetése. Most két férfi állt az asztal előtt. Az egyik Ragnarok volt, Kwark jobban megnézte magának. Beugrott neki, látott már hasonlót. Biztosan egy tünde. A másik alak arcát nem látta mert félhomály volt a helységben. Ragnarok pár szót váltott még vele majd útjára bocsájtotta.
– Gyertek! – mondta Ragnarok.
Hirtelen a sarokban megmozdult egy apró növésű lény, akit eddig Kwark észre sem vette.
– A védelmi pénzt kell beszednetek a Surranó utcai árusoktól.
– De uram – kezdett bele az alacsonyabb teremtmény – az a Kalóz Klán területének a határán van!
Ragnarok felhúzta a szemöldökét és megvetően végig mérte az alacsony lényt, aki ennek hatására még kisebbre húzta össze magát és reszketve csak ennyit mondott:
– Elvégezzük a feladatot.
– Helyes! Jól jegyezzétek meg, ha egyiktek hibázik a másik is osztozik a sorsában. Gill! – valószínűleg így hívták az alacsony lényt – Ő Kwark – mutatott a félorkra – nem túl okos, de annál erősebb, a gondjaidra bízom. Távozhattok.
– Köszönöm mester!
Gill sarkon fordult és elindult az ajtó irányában. Kwark csak bambán állt és egy pókot tanulmányozott az egyik sarokban. Ragnarok sóhajtott:
– Kövesd Gill-t és tedd azt amit mond.
Kwark egy főbiccentéssel egy halk hörgéssel jelezte, hogy megértette. Ekkor besietett egy szolga egyenesen Ragnarokhoz és valamit a fülébe súgott.
– Úgy, szóval megverted a szállásmester? – szegezte a kérdést a félorknak.
– Dehogy vertem, csak egy maflást kapott.
Gill álla a teljesen leesett a kapott információ hallatán. Ragnarok hangosan felkacagott:
– Menjetek most már dolgotokra.
Raknoor szűk utcáin baktattak, elől Gill szorosan mögötte Kwark. Közben folyamatosan szövegelt:
– … Nagy szerencséd, hogy a főnök nem büntetett meg azért, mert megruháztad a szállásmestert, pedig az igen nagydarab ám… Te új vagy itt, vagy mióta vagy a Céhben? Engem egy évvel ezelőtt helyezték át a koldulásról a zsebtolvajlás részlegre… – és így tovább bla-bla-bla; Kwark legalább is ennyit értett az egészből. Azért, hogy mutassa mennyire érdeklődő visszakérdezett:
– Mi vagy te?
– He, de hát már mondtam. Gill vagyok, koldulással kezdtem, aztán zsebtolvaj…
– Nem azt kérdeztem, hogy ki vagy hanem mi? Ilyen szerzetet, mint te még nem láttam.
– Micsoda? Nem láttál még hobbitot? Hobbit vagyok, az északi erdőben él még sok hobbit, de én sose jártam ott mindig is Raknoorban éltem… – és megint belekezdett bla-bla-bla.
Majd hirtelen elhallgatott, csak ennyit mondott:
– A következő utca a Surranó utca…

Folyt. Köv.

Kategóriák
Novellák Novellák-Ehe

Ehe: Kwark a félork kalandjai 1. rész

Kwark – Belépés a Tolvaj céh-be 1. rész

Kwark koldulásból alkalmi betörésekből tartotta fent magát. Ily módón kereste meg a mindennapi sörre valóját. Persze a pénztárcája sosem volt olyan nagy, mint gyomra befogadóképessége. Otthonról is ezért zavarták el. Annyit megevett egymaga, amiből egy 7 tagú ember família is jól lakott volna. Kwark nem volt ember, bármennyire is igyekezett annak tűnni. Pofacsontja szinte átfúrta arcbőrét, hosszú szürkés fekete haja, zsíros csimbókokban omlott le vállára, arcbőre sárga… félork volt, vagyis csak negyed, vagy ki tudja hanyadrész, de ork vér biztosan csörgedezett ereiben. Történt egyszer, hogy épp a fővárosban, Raknoor-ban csövezett. A város főterétől két utcányira lévő Tűzvarázs nevű kocsma raktárát igyekezett feltörni. Ő maga is meglepődött milyen könnyen sikerült. “Ekkora pia készletett ennyire védetlenül itt hagynak??” Talán ha nem lett volna olyan nagy a csábítás, jobban elgondolkodott volna a dolgon, de hát az orkfélék soha nem voltak híresek a gyors észjárásukról. Lényeg az, hogy ott helyben neki állát végigkóstolni az italokat; azon okból kifolyólag, mivel úgysem bírja magával cipelni mindet, és csak a legjobbakat szerette volna elvinni. Másfél óra kóstolás után egyszer csak észrevette, hogy nem bír felállni. Pedig úgy rémlett neki, hogy egészen kiskorában megtanulta. ‘Állóképességének’ ilyen rohamos hanyatlása miatt pánik lopózott szívébe, hogy félelmét valamelyest enyhítse, jó nagyot húzott a kezében lévő üvegből. És akkor minden elsötétült… Rázkódás…
“Na, anyúúú, még nem akarok iskolába menni!”
Aztán egy erőteljes rúgás, jobb vese tájékon.
“Ez nem anyu, és nem is jártam soha iskolába”
Kinyitotta szemét, még mindig az italraktárban feküdt, egy üres boros palackot ölelt magához szorosan. Két-három alak magasodott fölé, arcukat sötét csuklya takarta. Azt mondja az egyik:
– Látom, te új vagy errefelé -hangja nyugodt, kimért mégis, Kwark ereiben megfagyott tőle a vér. Azért megpróbálta megőrizni hidegvérét és egyből belekérdezett a közepébe:
– HE?!
A csuklyás alakok, összesúgtak. Kwark csak szófoszlányokat csípett el a beszélgetésből. Például ilyeneket:
“Ez olyan hülye, később még hasznunkra válhat a balgasága.” -persze Kwarknak sejtelme se volt kiről beszélhetnek. A fickó aki az imént szólította meg Kwarkot, ismét felé fordult. Felfedte arcát a sötét csukja takarásából. Humanoid volt, bár Kwark még nem látott hasonlót, így nem tudta megállapítani milyen fajból származhat. A fickó így szólt:
– Az én nevem Ragnarok. Betörtél a CEH klán egyik italraktárába. Nem hittűk volna, hogy él Brutália földjén, olyan ostoba lény, aki ujjat mer húzni velünk. Mindazonáltal úgy döntöttünk mégsem ölünk meg. Nem láttunk még ilyen teremtményt, aki képes ennyi alkoholt elfogyasztani együltő helyében, és… nem tűnsz valami okosnak. Épp ilyen emberekre van szükségünk, aki nem gondolkodik túl sokat az elvégzendő feladaton, a parancsainkon. Lehetőséget kínálunk, hogy az okozott kárt ledolgozd nálunk. Ha beválsz, tovább alkalmazunk, ha nem megölünk…
Kwark sokáig gondolkodott hallottakon, fokozatosan kezdett kiülni az értelem a szemébe. Ostoba vigyor terült szét az arcán és ennyit kérdezett:
– Akkor most mivan?
Ragnarok, sóhajtott egy nagyot.
– Kövess engem, és csináld azt amit mondok.
– Jó rendben
“Végre megmondja valaki mit kell csinálom, és nem kell annyit gondolkodni, remélem inni adnak”

Kategóriák
Novellák Novellák-Ehe

Ehe: Lovag 2.

… kinyitotta a szemét. A homályon és a ködön át egy arcot látott. Egy női arcot. Sötét haja volt, sötét szeme, az arca is mintha kicsit sötétebb lett volna, nem látta tisztán. “Vajon ez lenne a Mennyország, vagy a pokolba kerültem?” gondolta magában sir Gallvant. Szólni próbált, de nem volt hozzá ereje, majd újra visszahanyatlott az eszméletlenségbe.
Amikor ismét magához tért, már tisztán látta a világot maga körül. Szürke vásznakat látott, egy sátor teteje. Fel akart ülni, hirtelen fájdalom hasított a nyakába. Most már legalább abban biztos lehet, hogy még életben van. Odanyúlt a nyakához, lazán felhelyezett kötés volt rajta. Meg akart szólalni, de nem jött ki a hang a torkán. A sebesülése miatt. Fel akart kelni, és csak most tapasztalta mennyire elhagyta az ereje. Nehezebben ment a dolog, mint amikor életében először szállt lóra. Végül erőfeszítéseit siker koronázta. Körül nézett és valóban egy sátorban találta magát. Nem látott a környéken senki ember fiát. Nincs más hátra, nem ülhet itt ölbe tett kézzel, meg kell tudnia, hol van pontosan és, hogy került ide. Lábait az ágy mellé helyezte, készen arra, hogy rájuk nehezedve megtegyen pár lépést. Ez a pár lépés jelenleg leküzdhetetlen akadálynak tűnt, de még soha nem adott fel semmit. Most se fog megfutamodni. Lendületet vett, felállt az ágyból, majd azzal a lendülettel össze is esett. Ismét elvesztette eszméletét. Amikor újra magához tért, megint azt az arcot látta, de most már tisztán. De hisz ez egy arab nő! Hosszú, egyenes, fekete haja kontyban volt összefogva. Tunikát viselet, ami hátra volt hajtva. A lovag ösztönösen a fegyvere után nyúlt. Természetesen nem találta, sőt ekkor tudatosult benne, hogy a páncélja sincs rajta. Elvesztem!- futott át agyán. A nő látta a szemében fellobbanó tüzet. Kezeit a lovag vállára helyezte, hogy megakadályozza, hogy felüljön, egyáltalán nem kellet nagy erőt kifejtenie ehhez, s közben mondott valamit a furcsa nyelvén. Sir Gallvant nem értette mit, de olyan megnyugtatóan hatott a hangja. Felfogta, hogy ez a nő nem akarja bántani. Mostani teljes kiszolgáltatott helyzetében, még egy kisfiú is el tudna vele bánni. Ha nem akarja megölni, vajon mit akarhat tőle?
-Ő mentette meg az életed- súgta belül egy hang. Az lehetetlen, ez egy arab. Sir Gallvant, azért küzd, hogy az ő fajtáját kiűzze innen. Az arabok és a keresztesek, nem kértek és nem is adtak egymásnak kegyelmet. Már nem erőlködött, hogy felugorjon. A nő látta a szemén, hogy megnyugodott, felfogta a helyzetét. Ekkor ő maga nyúlt a lovag válla alá és segített neki ülő helyzetbe kerülni. Egy cserépedényt tartott a lovag elé. Sir Gallvant, húzódozott, a lány, hogy megnyugtassa megízlelte az edény tartalmát, majd ismét felé nyújtotta. A lovag apró kortyokban, nyelni kezdte a langyos, édeskés folyadékot, közben szemét végig a lányon tartotta. Teljesen össze volt zavarodva: Ez egy pogány. Miért segít neki? Talán jutalomért, fel akarja adni, de akkor nem vesződne vele ennyit, hogy talpra állítsa. A pénzt holtan is megkapná érte. De akkor mit akarhat tőle?! Biztosan nem önzetlenül segít, hiszen ezek a pogányok erre nem képesek.
Az edény kiürült, a lány mosolyogva mondott valamit, segített visszafeküdni sir Gallvant-nak. Végig simította a homlokát. Tenyere puha volt és meleg, egy pillanatra kellemes érzés kerítette hatalmába, majd újra visszatértek kétségei. Szerencsére nem sokáig gyötörték ezek a kétségek, rövidesen újra álomba merült. Így teltet el pár nap. A lány minden nap bejött, megitatta azzal a tápláló folyadékkal. Minden nap kedvesen mosolygott és egyre többet beszélt a furcsa nyelvén. Sir Gallvant így felre tette kételyeit, és csak arra koncentrált, hogy régi erejének legalább egy részét visszanyerje.
Végre elég erős volt, hogy lábra álljon, bár beszélni még mindig nem tudott. Igaz nem is ment volna vele sokra, hiszen egyetlen társasága az arab lány, akivel amúgy sem értik egymás szavait. A sátrat már eléggé ismerte belülről, itt az ideje, hogy kimenjen a szabadba. A lány természetesen nem volt a közelben. Egy oázisban volt. Ha lehet ezt a helyet egyátalán annak nevezni. Egy apró tavacskából és 3-4 pálmafából állt az egész. Odalépett a tóhoz, meglátta benne saját arcképét. Ijesztő volt a látvány, az arca nagyon beesett volt.
Délután, amikor a lány visszatért az ágyban ülve várt rá. Ő most is csak mosolygott rá, mint mindig. A lovag utolsó kétsége is elszállt. Most már egyátalán nem félt. Szájával rágó mozgást imitált, ezzel jelezve, hogy szeretne végre szilárd ételt enni. A lány pár pillanatig figyelte, majd bólogatott, jelezve, hogy megértette. Másnap a leves mellé valami lepényt is hozott magával. A szilárd étel lenyelése könnyebben ment, mint várta. Mivel már elég jól volt, ezért látta, hogy, lány minden nap egy tevével kel útra délelőttönként, hogy aztán nem sokkal napszállta előtt visszatérjen. A napokat tornával töltötte. A vívást is szerette volna gyakorolni, de nem tudta hol vannak a fegyverei. Így félő volt, hogy kijön a gyakorlatból. Egyik nap végül rászánta magát és hosszas mutogatásba kezdett, amíg a lány megértette mit akar, hosszú ideje most először hervadt le a mosoly az arcáról, és csak bólintott egyet. Sir Gallvant megijedt, hogy hiba volt ezzel előhozakodnia. De mi mást tehetett volna. Már így is kezdte magát kényelmetlenül érezni ebben a helyzetben.
Reggel amikor felébredt a lány már nem volt ott. Viszont ott volt a sátorban a fekhelyével szemben a kardja, a pajzsa, a páncélja. Odakintről ismerős nyerítést hallott. Jónás volt az, a lova, kikötve az egyik fához. A fa mellett pedig a nyereg. Úgy tűnt elég jó bőrben volt a ló, úgy látszik jól tartották. De vajon mi lett a lánnyal? Nem tudta, de úgy érezte túl sokat köszönhet neki, hogy most csak úgy felpattanjon és elnyargaljon. Úgy döntött vár rá estig. Felöltötte vértjét, kardját a kezébe fogta. Kellemes biztonságérzéssel töltötte el. Erre vágyott már napok óta, most mégse elégedett. Hiányzik Ő. Még csak a nevét sem tudja. Visszatérve a sátorba talált még pár napra elegendő élelmet és két kulacs vizet is. Nem fog visszajönni -tudatosult benne a gondolat. Azért várt addig ameddig eltervezte…
A nap már elérte a nyugati horizontot. Elérkezett hát az indulás ideje. Szíve nehéz volt, úgy érezte elveszített valamit. Elindult hát nyugat felé, lassan lépésben és talán ha visszanézett volna látta volna azt az alakot aki nem messze az oázistól őt nézte. És talán látta volna megcsillanni azt a könnycseppet a lemenő nap fényében ami végiggördült a lány arcán…

Kategóriák
Ajánló Novellák Novellák-Ehe

Ehe: Lovag

Erősen tűzött a nyári nap. A levegő vibrált, megtelt porral, a sivatag felől fújt a szél. Sok csatán túl voltak már, de még soha nem voltak ilyen reménytelen helyzetben. Egyetlen dolog adott nekik erőt? az Istenben való hitük. Bármilyen agyafúrt ötlettel is álltak elő a mórok eddig a lovagok kardján és páncélján nem tudtak kifogni. Most nem is volt szükség semmilyen cselre. A tegnapi öldöklő csata után alig tucatnyian maradtak életben. Egy kopár sziklás völgybe húzódtak vissza. Csak azon az úton hagyhatták el, amerről bejöttek, de azt az utat most legalább ezer vérszomjas arab zárja el.
Vérszomjasak mert sok társuk veszett oda a tegnapi csatában. De félnek is, ugyan ezen okból. Ha tudnák hogy a lovagok már csak tizen maradtak, biztosan egy percig se haboznának a támadással. De erősen él bennük a kép amikor a páncélos lovagok lóháton, teli torokból ordítva rohamoznak feléjük. Nem, ma nem fognak így szétcsapni közöttük, ma megvárják míg leszáll az éj. Küldtek erősítésért is.
Ez alatt a katlanban a lovagok Istenhez imádkoznak. Várják, hogy mikor indítják ellenük a végső rohamot. Az idő egyre csak múlik. Végül megértik, hogy az arabok nem tudják hogy hányan maradtak. Biztosan nem fogják azért sokáig halogatni a támadást. Úgy döntöttek délutánig várnak és támadnak ők, akkor a hátuk mögül fog sütni a nap. Elérkezett az idő. Sir Gallvant odaáll a többiek elé. Felrémlik benne a szülőföldje, Franciaország. Már gyerekkorában arról álmodott, hogy lovag lesz és kardjával az Istent és az ártatlanokat fogja védeni. És most meghalhat mind azért amiben hisz. Egész életében ezt a pillanatot várta, nincs benne egy csepp félelem se. A többiek meredten nézik várják, hogy kiadja a parancsot. Felnéz az égre, sóhajt egy nagyot majd teli torokból üvölti: Roham! Megsarkantyúzzák lovaikat és kirántott kardal indulnak meg a völgy kijárata felé.
Valami különös morajlást lehet hallani. A morajlás erősödik, hatalmas porfelhő jelenik meg nyugati láthatáron. Már az üvöltést is hallani lehet. Az arabok már felkészültek, lándzsáikat előre szegezve várják a rohamot, és csak remélik, hogy lándzsáik erdején megtörik. A hatalmas porfelhő miatt nem látják az ellenség számát.
Sir Gallvant látja amint a mellette rohamozó lovag felnyársalódik. Neki a vállát éri egy ütés, megtántorodik de sikerül a nyeregben maradnia. Máris hármat legázolt a lovával. Pajzsával sikerül kivédeni egy felé döfő dárdát. Kardjával eszeveszett örült módjára csapkod. Meg se tudja számolni hány koponyát zúzott be. Egy pillanatra körbe néz, társait keresve. Jó pár méterre megpillantja egyiküket, még épp láthatja amint lebukik a lóról majd eltűnik a tömegben. “Ha az Isten akarata, hogy itt haljak meg akkor itt halok meg, de megpróbálok kitörni innen” gondolja a lovag. Kihasználva a pillanatra körülötte támadó “űrt” megugratja lovát. Úgy tűnik, sikerül kijutnia a zűrzavarból. Már arra gondol, hogy pár karcolással megússza. Ekkor egy pillanatra éles fájdalom hasít a nyakába. Egy íjász áll az egyik domb tetején. Nagy pontosan kellett céloznia, hiszen nagyon kevés rés van egy lovagi páncélon. Sir Gallvant előre borul a lovon, de valahogy sikerül a nyeregben maradnia. Utolsó erejével mielőtt elvesztené az eszméletét még jól megsarkantyúzza lovát.

Kategóriák
Lovera Novellák

Lovera: Szép az élet

Már napok óta gyötör a gondolat, hogy nekem nem itt a helyem. Nem, nem itt ebben a poros városban, én több vagyok ennél! Nekem tudósnak, orvosnak, vagy legalábbis jól kereső ügyvédnek kéne lennem! Nem, nem minimálbérért dolgozó munkásnak. Nyáron a gyerekeimnek nem a Tiszába kéne ugrálniuk, hanem a Karib-tengerbe, vagy legalábbis a Földközibe. Télen nem a gátról kéne zsákokon lecsúszniuk, hanem az Alpokban a legújabb síleceken. Már tavasz elején ehetnének drága epret, és még ősz végén is érezhetnék az érett körte ízét. Nem, nem 1500 Ft-os cipőben járnának iskolába, és nem ebbe az iskolába. A feleségemnek pedig nem kéne a házimunkával gürcölnije, hiszem bejárónőnk lenne. Nem kéne pulóvereket kötögetnije, hogy ki tudjuk fizetni a gyerekek tankönyvét. A kisfiamnak nem kéne évekig rágnija a fülünket, hogy meg tudjuk neki venni karácsonyra az áhított számítógépet.
Szép is lenne.
De ha nem itt laknánk mi lenne a barátainkkal? Ha tudós, orvos, vagy legalábbis jól kereső ügyvéd lennék mikor lenne időm a gyerekeimre és a feleségemre? Nyáron mi történne a gyerekeimmel, ha a Karib, vagy legalábbis a Földközi-tenger partjainál megtámadná őket valamilyen veszélyes állat? Télen pedig minek az Alpokba menni, ha a gáton sokkal jobb zsákokon csúszkálni, és még csak nem is annyira balesetveszélyes! És minek együnk drága külföldi gyümölcsöt, mikor a hazai sokkal finomabb! Miért kell, hogy márkás cipőjük legyen, mikor az is ugyanúgy tönkremegy, csak rajta van egy felirat. A feleségemnél pedig senki más nem tudná jobban megfőzni a húslevest, vagy a pörköltet. És amúgyis, szeret kötni. A kisfiamnak pedig idén karácsonykor vesszük meg a számítógépet, én pedig kihúzhatom majd magam, hogy “Igen, fiam, apu megszerezte!”
Szép az élet.

Kategóriák
Ajánló Novellák Shocker

Shocker: Baklövés

Feleslegesnek érezte magát, nem találta a helyét. Pedig ott volt, de hagyta, hogy elszalad-ni.
Feleslegesnek érezte magát, mert minden elveszített, amit fontosnak tartott.
Egy nap a munkából hazafelé látott valamit. Egy családot. Nem volt semmijük, jól ismerte őket, az apa mindig a szélvédőt mosta a lámpánál. De ma nem. Ma más volt minden. Nézte őket. Csak nézte, ahogy a kis sikátorban, az ?otthonukban? a két szülő odaadja a karácsonyi ajándékot a kisgyereküknek: két banán, egy narancs és egy törött játékféleség. Ugye milyen csekélység? De ez a gyerek ennyi mindent soha nem látott együtt: gyümölcs, ráadásul három darab, játék, és öröm. Öröm a szívében, hiszen ott vannak egymásnak. Ők hárman.
Zöldre váltott a lámpa. Bekanyarodott a sarkon, és arra gondolt, hogy nekik még házuk sincs. Nincs semmijük, csak a szeretet. Most jött rá, mit veszített el.
Ez előtt egy pár héttel a szüleinél volt. Nagy villa, gyönyörű, modern berendezés, luxus a javából, három autó és a többi. Tehát vacsoráztak, az új terveiről szólt, hogy elveszi a barátnő-jét. A lány, ?alacsonyabb sorból? származott. A házvezetőnő lánya volt. A szülők fixa ideája volt, hogy a lánynak a pénz kell. Alaposan összevesztek. A fiú fogta az egyik milliókat érő antik széket, és hozzávágta az antik, milliókat érő üvegesszekrényhez. Így megtiltották neki, hogy valaha betegye a lábát a lakásba.
Utána barátnőjének mondta meg, hogy el kéne halasztani az esküvők. A lány szólni sem, tudott, csak a sráchoz vágta az eljegyzési gyűrűt, óriási üvöltéssel közölte a fiúval, hogy vége és elviharzott.
A munkahelyére már hetek óta nem járt be, mikor megkapta a felmondólevelét.
Kocsiba ült, és egy lámpánál egy sikátorban látta a szokásos szélvédőmosót. Zöldre vált a lámpa, bekanyarodik, a város széléig hajt, kiszáll.
A folyó szélére áll. A távolban a szép tájat látta. Fák, folyó, mező, virágok, madarak. Fel-néz: kék ég, felhő, füst nincs, szmog nincs. Tudta, hogy mit akar.
Ezért lőtte szíven magát.

Kategóriák
Novellák Shocker

Shocker: Arrafelé szokatlan az időjárás

1.
Októberhez képest nagyon szép, meleg idő volt. 134 éves melegrekord dőlt meg, és ennél még melegebbet jósolnak. A kis városka strandja dugig volt, az egész országból idecsődültek a riporterek, hiszen itt mérték a legmelegebbet. Kialakult, a helyiek által jóidő-turizmusnak nevezett látogatási hullám.
A polgármester fiatal, tehetséges vezetője volt a városnak. 35 éve ellenére nagyon tájékozot-tan és tapasztaltan döntött a hivatalos ügyekben, ennek volt köszönhető, hogy a térség köz-pontja lett, pedig nagyon kevesen lakták a nagyobb városokhoz képest. Igaz, a környező tele-pülések szinte kivétel nélkül kevesebb lakossal voltak megáldva. A síkság nem nagyon von-zotta az embereket.
A végtelen délibáb azonban nem gátolta meg a fiatalokat, hogy ebbe a kisvárosba lakjanak. Hiszen a legidősebb is csak 51 éves volt?
Gary árva volt. Nevelőszülei voltak, akik miután magukhoz vették, egymással versenyeztek brutalitás terén. Arra azonban mindig vigyáztak, hogy ?gyerekük?-ön ? ahogy mások előtt mondták ? ne látszódjon semmi, és ne is merjen köpni?
Nevelőapja, miután Gary már vissza mert ütni, hamar otthagyta őket. Érdekes módon nevelő-anyja ekkor kezdett anyaként viselkedni, minek hatására heteken belül anyjaként nézett fel rá. Egy soha nem látott kincset talált. Mindent megbeszélt vele, szabályosan kinyílt.
Barátai soha nem voltak. Csak a ?haverok?, akik csak a piálásra meg a füvezésre voltak jók. De egy szép napon találkozott egy lánnyal. Egymásba szerettek, megismerték egymást.
Másfél évre a megismerkedésükre beütött a baj.

2.
Szerda volt. Újabb melegrekordot mértek, a hónapban már a negyediket.
Mikor hazaért már a rendőrség várta.
Két napig tartották előzetesben. Ashlee-t, a barátnőjét holtan találták, brutálisan kivégezték, miután megerőszakolták.
Gary-t gyanúsították. Okként a gyerekkori bántalmazást ? ami a mostohaszülők óvatossága ellenére nyílt titok volt ? hozták fel, és azt, hogy a gyilkosság előtti napon összevesztek és a lány pofon vágta. Gary nem ütött vissza, de a tanúk ?dühös tekintetet? olvastak le a srác arcá-ról. A szemtanúk a ?haverok? voltak?
Bizonyíték volt ellene, hogy azon az estén eltűnt a nevelőanyja is, így alibije sem volt, miután a buliból, ahol Ashlee-vel összevesztek, hazajött. Gyanúsnak tartották továbbá, hogy a fiún nyilvánvaló kialvatlanság látszódott.
A vizsgálat gyorsan lefolyt.
Gary-t felmentették.

3.
Pár napig egyedül élt, anyja azt mondta neki, hogy elutazik a nevelőapját meglátogatja, mert rákos lett. De senki nem hitt neki, majdnem azt is az ő nyakába varrták, hogy a nő eltűnt. Ku-tattak is egy második holttest után, de nem találtak semmit.
A városban közben fellángolt a nacionalizmus. Gary édesszüleitől az Ernst Puchenwalter ne-vet örökölte, ami egy törzsgyökeres osztrák nemesi család kivándorolt ágának leszármazottjá-ra utal.
A köz utálata rá irányult. Mikor az utcán sétált összesúgtak mögötte az asszonyok, bosszú-szomjas férfiak és férfiúk álltak sorfalat a kávézók előtt, mikor meglátták arra menni.
Leginkább csak a boltba járt le. Ott is csak azért fogadták szívesen, mert fizetett. Igaz a tulajt többször is megvádolták, hogy hogy meri egy gyilkos véres pénzét elfogadni, de ebből neki mindig sikerült kihátrálnia, hiszen ő meg nem külföldi volt.
Érdekes módon az addig külföldi szálaikat lebegtető honpolgárok is egyre inkább hazafiak lettek?

4.
22 éves kora ellenére amúgy is gyenge idegzetű volt. A kiskori bántalmazások, a baráttalan-ság és nem utolsó sorban a szeretett nő elvesztése mind rányomták bélyegét hangulatára és szellemére. Egyre letargikusabb lett, dülöngélt és magában duruzsolt. Kezdett szellemileg is leépülni. Skizofrénia jeleit vették rajta észre. Néha a szó szoros értelmében rátámadt az egyér-telmű fölényben lévő, sorfalat álló hímekre. Dölyfösen, kihúzott derékkal és magasra emelt orral, peckesen járt, mint egy herceg az ő birodalmában. Ilyenkor jól összeverték.
Máskor meg sunyítva közlekedett, gyakorlatilag csak az vette észre, aki az árnyékba is bené-zett.

5.
A meleg elképesztő rohamot indított október végére a kis városka polgárai ellen. Mindenki a hideg, légkondicionált épületekbe menekült. A félelmetes nap, mint vörös-narancs császár emelkedett alattvalói fölé. Az ősz középső hónapjáig kiterjesztette hatalmát, amit esze ágában sem volt csökkenteni. Befolyása a legkisebb porszemre is kiterjedt, óriási birodalmat hozva létre.
Koronája, halálos sugarai bozóttüzeket okoztak a puszta több területein, így a városka tűzoltói sem maradtak munka nélkül. Iskolai szünetet rendeltek el, sőt, még a helyi focicsapat sem játszott, pedig hihetetlen nyerőszériában volt, és ekkora esélye még soha nem volt, hogy ma-gasabb osztályok auráját is megkarcolja stoplisával.
Gary sem bírta sokáig: senki nem figyelt fel rá, hogy a város egyik árnyékos utcájának lám-pavasán egy hulla aszalódik a forró szélben.
Anyja megkerült, kiderült, hogy elutazása előtt nevelőapja elkapta, csapdának használva a betegségéről szóló levelet. Bezárta a nőt és agyonverte. Ugyanúgy találtak, ahogyan Ashlee-t?
A focicsapat a szokatlan meleg elmúlása után folytatott bajnokságban végül a középmezőny-ben végzett, nem találva helyét a pálya zöld, igaz kissé szikkadt foltú gyepterületén.

Kategóriák
Novellák Shocker

Shocker: Soha ne kövess!

Isteni. Élvezem, ahogy a szél az arcomba csap. Nem tudok már nagyobb sebességet elérni. Ez a csúcssebesség. Egy általam írt CD megy a fülemben. Egyszer metál, egyszer tucc-tucc zene. De nem zavar, hogy ennyire változatos a zene.
Máskor zavarna, de most nem. Most jól esik.
A levegő betódul a tüdőmbe. Csak bejön, kevés megy ki. Légszomj-szerű érzés. De most ez is jól esik.
A hajam lobog. Nem hosszú, mégis érzem, hogy a szél hullámain ringatózik hihetetlen sebességgel. Össze-vissza.
A szememet alig tudom nyitva tartani. Nem látok túl jól. A szemüvegem már rég nincs az orromon.
A ruha a testemre tapad. Bő, mégis formát ölt benne nem éppen macsó kinézetem. De nem zavar. Jól esik.
Az ujjaim kissé hátrafeszülnek és közöttük a levegő átbújik. A balnál és jobbnál is.
Cipő nélkül indultam el. Így most a lábujjaimon is érzem a levegőt.
Be kell hajlítsam magam. De nem zavar, mert jól esik ez is.
Nem ittam és nem drogoztam, mégis olyan jól érzem magam, mint szánalmas életemben kevésszer. De adtam fel. Kerestem. Többször voltam peches, mint szerencsés, de talán mégsem voltam lúzer.
A hallójáratomban is levegő van. Csak az ő hangját hallom. A gyenge fülhallgató nem tud vele versenyre kelni.
Találtam. Hogy mit még nem tudom, de találtam. És az örömbe üröm vegyül. Nincs időm leírni az életemet.
Ezekre gondolok. Nincs kedvem elindítani ?életem filmjét?. Ez így jobb.
Elmosódva látok.
Süvítést hallok kevés zenével.
És pici apró szúrásokat érzek.
Megcsörren a telefonom. Igazából nem is hallottam, csak éreztem. Hogyan? Fogalmam sincs.
Ő írt. A Kedves. Írja, hogy találkozni kéne, és hogy?
Késő! Miért tettem??? Hisz?
Nincs idő! Vége!!!
A testem a földbe ágyazódik. Érzem, hogy szétesek, széttörök, de nem fáj.
Miért tettem?
Már késő. De szeret. De már késő. Megtettem.
Vérem agyvelőmmel keveredik, de nem fáj.
Rosszul döntöttem. Szeret. Soha többé nem fogom tudni elmondani Neki, hogy szeretem.
Látod barátom! Elmeséltem. Ez történt. Soha ne kövess!
Még nincs vége. Mi van? Fény és egy hang. Látok. Hol vagyok?
?Szia Bogárkám! Jól aludtál?

Kategóriák
Novellák Séverine

Séverine: Kék szőnyeg

Megint a földön fekszem. Olyan puha a szőnyeg, ahogy az arcomhoz simul. Kék. A kedvenc színem. Szememből egy könnycsepp gördül lefelé, majd a szőnyeg kissé sötétté válva magába szívja. Megint? ha nem száradna fel, akkor nagy valószínűséggel talajvíz formájában találkoznék újra vele, és milliónyi társával.
A bútoraim fából vannak, mind elrohadna.
De ez nem történhet meg, hiszen felszáradnak. Csak én tudom, hogy ott voltak, s most gáz halmazállapotukban megint eggyé lesznek velem. Így engem rohasztanak meg. A bútorok majd túlélnek. Milyen nagy szerencse? Minden lélegzetvétel méreg. Kisírt fájdalmam a saját vérem szállítja el minden porcikámba. De nem ez fog megölni. Nem, túl egyszerű halál lenne egy bonyolult emberhez. Túl gyors, túl kíméletes. Úgyhogy marad a lassú és kínkeserves.

A Teremtő biztosan a ?mások helyett is szenvedők? részlegből taszította lelkemet a Földre. Elég kegyetlen dolog, hogy ilyet is fenntart, de kellenek az innen szabadult életek is ebbe a világba. Ha másért nem, talán azért, hogy példa legyen a többiek számára ? lám, másnak még rosszabb -, de minimum, hogy szórakoztassa magát az unalmas örökkévalóságban.
Bár én még talán nem is panaszkodhatok. Bizonyos szempontból megvan mindenem, nem kell nélkülöznöm. Kapok enni, vannak ruháim, barátaim, de azért mégis? mindennek van határa.

Még mindig a földön fekszem. Hason? Nem adtam meg magam. Nem fogom a sebezhető pontjaimat mutogatni, mint egy meghunyászkodott, farkát behúzva nyüszítő kutya. Ennél több vagyok, nem lehet, hogy csak ennyire legyek képes. Nagyon remélem, hogy tényleg nem így van.
Zsibbad az arcom. Már elég régóta fekszem itt, vagy negyed órája. Fel kellene állnom, megvédeni magam. De nem, én nem vagyok olyan, mint Ő, úgyhogy tovább fekszem. Közben ismerős íz járja át a számat. Nem szeretem. Mindig eszembe jut, hogy mennyire törékeny vagyok. Legszívesebben köpnék egy nagyot, hogy megszabaduljak ettől a förtelemtől, de nem tehetem. Olyan szép ez a szőnyeg. Kár lenne bepiszkítani a szokásos helyemet egy undok vörös folttal.

Mindenem sajog. Már nem tudnék felállni, nem is próbálok. És senki nem is segít. Egyre jobban fáj. Azzal nyugtatom magam, hogy ha kisebbeket kapnék, még jobban fájna. Így, hogy már az egész testem lezsibbadt, már nem olyan szörnyű. Csak ez a rohadt vér ne lenne.
Rég nem szólaltam meg. Felesleges lenne. Nem akarom megtörni ezt a süvöltő hangorkánt, meg amúgy se hallaná senki. Pedig szívem szerint ezt ordítanám: Nem fáj, üss csak, nem fáj! Nem, nem, nem! Csináld csak, ha jól esik! De inkább tartalékolom az energiámat.

Végre kinyújtózhatok. Legalábbis merem remélni. Komolyan, már kezdtem unni. Nagy nehézségek árán sikerül feltápászkodnom. Hosszú idő óta most veszem le először a szemem a kék szőnyegről, felnézek.
És mosolyog? majd a mosoly agresszív vicsorrá torzul, arcára egy pillanatig kiül a félelem. Fél, mert erősebb vagyok, mert Ő is tudja, hogy olyan vagyok, amilyenné soha sem válhat, még akkor se, ha beleszakad. Persze ezt próbálja leplezni. A vicsor gúnyos arckifejezésbe fordul.
Kezére néz, undorodva törli le vörösen csillogó vérem, mely valamikor az övé is volt. Mára már csak ez köt össze bennünket. A vér. Lehet, ezért is irtózom tőle annyira.
Még egyszer rám néz, belém rúg, majd becsapja maga után az ajtót.
Alig hallhatóan suttogom:
– Jó éjt, Anya.

Azért szép ez a szőnyeg…