Kategóriák
Leírások Tobi

Tobi: Sötét kor

Annyival egészíteném ki a szerzőt, hogy a riport valamikor 2004-2005ben készülhetett.

Tobi:Sötét kor

Leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy cikkíró legyek, vagy hogy legalábbis írjak egyet. Igazából nem is cikknek nevezném, hanem inkább riportnak. Az alanyok kollégiumi szobatársaim voltak, a téma, pedig a “sötétkor”, vagyis, hogy vélekednek a mai tízen évesek a világ bajairól. Négy szobatársnőmet kértem meg, hogy válaszoljanak pár kérdésre. Elmagyaráztam, hova lesz és hogy miért, persze egy szót sem értettek. Maguk választották az állneveket, nem pedig én (ez komoly!) Először Disco-cicát kértem meg, aki úgy válaszolt a kérdéseimre, miközben a körmét reszelte, mint az újonnan választott Miss Hungary. Utána Tündi-Bündit, akinek azért ez a neve, mert Majkának van egy ilyen undorító száma, hát róla, a válaszaiból többet megtudtok. Harmadjára pedig Plaza-cicát, aki először Plaza-picsa akart lenni, de lebeszéltem róla, mert már elég égő az, hogy nem tudja, hol van Irak. És végül, de nem utoljára Cicát, aki mindközül a legértelmesebb, mert ő tudta egyedül, hogy mi az a rasszizmus. Na, ennyit a bemutatásról és most jöjjenek a kérdések.

1.) Mit gondolsz azokról a skinheadekről, akik négereket, cigányokat, zsidókat? stb. vernek szét az utcán?
D-c: “Kik azok a skinheadek?”
T-B: (erősen gondolkozott mit is kérdeztem, aztán vagy hatszor visszakérdezett) “Maga azért ne verje meg, mert cigány, vagy néger, vagy ezek, vagy ezek, hanem azért, hogy van rá ok.” (Fő az értelmes megfogalmazás- a szerk.)
P-c: “Elítélem.”
Cica: “Undorító, a négereket kifejezetten vonzónak találom.”

2.) Tudod mi az a rasszizmus?
D-c: “Nem.”
T-B: “Nem.” (De ő nagyon nem!!!- a szerk.)
P-c: “Nem.”
Cica: “Igen.” (Mondtam én.- a szerk.)

3.) Mi a véleményed Bush politikájáról és az iraki háborúról?
D-c: “Bush az a Georg Bush?”
T-B: “Hát egyáltalán nem érdekel!!!”
P-c: “Bush azt hisz, hogy olyan nagy meg minden, mert amerikai.”
Cica: “Hát erről mesélhetnék. Bár nem tudok olyan sokat Bushról.”

4.) Tudod, hol van Irak?
D-c: “Nem.”
T-B: “Nem.”
P-c: “Nem.”
Cica: “Igen.”

5.) El szoktál gondolkozni azon, hogy milyen világban élünk?
D-c: “Nem ilyen témákról, hanem, melyek rólam szólnak.”
T-B: “Hogy mi lehetett régen és mi van most.”
P-c: “Igen, már gyakrabban téma a világvége.”
Cica: “Néha.”

6.) Örökbe fogadnál egy Sri-lankai árvát?
D-c: “Igen. Pontosan nem tudom. Sri-Lanka az olyan, mint például az európai, mármint jelző, hogy meghatározza, hol lakik?”
T-B: “Baszd meg, mi az a Sri-lankai? (Elmagyaráztam neki, hogy az egy sziget és az ott élő emberek a Sri-Lankaiak még azt is elmondtam, hogy ott volt az a qrva nagy cunami és több ezren meghaltak.- a szerk.) “Hát miért nem ezt mondod? Nem!!!”
P-c: “Sri-Lanka hol van? De, hogy az hol van?”
Cica: “Ha idősebb lennék, de neten most is.”

7.) Tudod, hol van Sri-Lanka?
D-c: “Nem.”
T-B: “Nem.”
P-c: “Nem.”
Cica: “Nem.”

8.) Mit szoktál csinálni a szabadidődben?
D-c: “Gondolkozom azon, hogy mikor leszek tökéletesen boldog azzal a fiúval, aki elfogad, és úgy szeret, ahogy vagyok.”
T-B: “Zenét hallgatok, barátokkal vagyok.”
P-c: “Discoba megyek.”
Cica: “Discóba járok.”

9.) Nem zavar, hogy miközben te ezreket költesz sminkre, körömlakkra meg ruhákra, másnak se, otthona se, étele se ruhája nincsen?
D-c: “Nem.”
T-B: “Zavar-e? Zavar.”
P-c: “Nem.”
Cica: “Nem.”

10.) Nem zavar, hogy egyetemi tanárok és orvosok kéregetnek az aluljárókban?
D-c: “Nem is tudtam, hogy van ilyen.”
T-B: “Zavar-e? Zavar.”
P-c: “Annyira vitték, hogy már pénzük sincsen, ez gáz.”
Cica: “Zavar.”

11.) Mi érdekel?
D-c: “Szeretnék züllött lenni. Csak három szó forog szüntelenül a fejemben: bulizni, berúgni, pasizni.”
T-B: “Családom. Ne legyen harag a világon, legyen nyugalom, hát izé”
P-c: “Ilyen fodrászat, kozmetikumok, manikűr, pasik, disco.”
Cica: “Egy fiú, akivel össze akarok jönni.”

12.) Mit gondolsz arról, hogy sokak szerint a mi generációnk az első, amelyik leszarja, mi van a világgal és csak a bulinak él?
D-c: “Magamból kiindulva, helyesnek tartom.”
T-B: “Félig igaza van, félig nincs. Biztos van más, aki a bulin kívül csak az is benne van egy része.”
P-c: “De ha így érezzük jól magunkat, hát ez van.”
Cica: “Ez nem teljesen igaz.”

13.) Nem gondolod, hogy ezen változtatni kellene?
D-c: “Én nem fogok változtatni rajta.”
T-B: “Hogy nem gondolom-e hogy ezen változtatni kéne? De, igen.”
P-c: “Nem.”
Cica: “De.”

14.) Szívesen választanál olyan foglalkozást, mellyel embereken tudnál segíteni?
D-c: “Igen, ez a célom. Főleg kisgyerekekkel és idős hajléktalanokkal szeretnék foglalkozni mellékállásban.” (!!!)
T-B: “Igen?(Megkérdeztem, hogy kiken szeretne segíteni.- a szerk.) Hát mit tudom én? doktor.”
P-c: “Igen.”
Cica: “Jó hogy! (Megkérdeztem, hogy milyet.- a szerk.) Mindegy.”

Ezek után nem bírtam megállni és feltettem egy bonusz kérdést:
Tudod, hogy mi az a Holokauszt?
D-c: “Nem.”
T-B: “Hogy tudom-e mi az a Holokauszt? Nem.”
P-c: “Micsoda?”
Cica: “Igen.” (Az értelem apró szikrája.- a szerk.)

Hát kb. ennyi. Ezzel azt akartam tükrözni, h milyenek a mai 15-16 évesek és mind azok, akik 17 évesek de még mindig 6.-osok. Persze nem minden 15 éves ilyen, én például tudom, hogy mi az a Holokauszt és azt is tudom, hogy hol van Sri-Lanka, és még van pár barátom és ismerősöm, akik tudják. Ne értse senki se félre, nem azt várom, hogy mindenki sírjon a világ miatt, de az már tényleg durva, ha valaki nem tudja, mi az a rasszizmus, vagy hogy ki volt Hitler vagy Lenin. Azért csak discosokat kérdeztem, mert ők vannak hangsúlyban, csak ők mennek a tv-ben, szóval, ha discos vagy, menő vagy, de ha rocker az se baj, csak szeresd Avrilt meg a Maroon 5-ot. És azért csak lányokat, mert lány kollégiumban lakok, tehát ebből kifolyólag én is lány vagyok (ki hitte volna?) Vagy huszadjára is megköszönöm a discosoknak, hogy segítettek, főleg Tündi-Bündinek, akinek hihetetlen fogalmazási képessége nélkül a cikk sivár lett volna.

Tobi

Kategóriák
Leírások Rácz

Rácz: A blatty legendája

Néha szavak jutnak az eszembe, amiket le kell írnom.:
lehet, hogy ezeknek van valami jelent?sége.! de sohasem fogok
egy blattyot sem meglovagolni. mer az baromság. senki sem szeret
blattyon lovagolni. Túl kemény. Nagyon ráz. Nameghát blattyot fogni igen nehéz, mert ha könny? lenne, mindenki blattyot tartana.
Nade senkinek sincs blattya!!És én még soha senkinél nem láttam még csak hasonlót sem.. Abban sem vagyok biztos, hogy egyeltalán létezik e a blatty. De ha mmajd látok egyet és meg is tudom érinteni, (nem csak kép) akkor majd elhiszem, és betöröm. az orrát, mert az biztos van neki, kivéve ha kopoltyús, de akor meg a vízben él, és ? a lokneszi szörny. napersze ez sem bizonyos, de az igen , hogy füvet eszik. Mert:
ha macskát enne például, akkor azon a helyen ahol él, nem volna macs. Ez felt?nne embereknek. (kivéve megint, ha vízben él. ott a macska hiányát észre sem venni ) tehát füvet eszik, az nem olyan felt?n?.
Ehetne bogarakat is, abból is van sok. na akkor valószín?leg a blatty vagy mindenev?, vagy bogár és f?ev? blattyokat különböztethetünk meg. (hmmm… ezek keresztezése megint csak mindenev?t szül)na mindegy. aki nem hisz a blatty létezésében, bizonyítsa be hogy nincs. ha mutat nekem egy fényképet a blattyról, aki a képen éppen egyértelm?en nem létezik, akkor hiszek neki.

Kategóriák
Ehe Leírások

Ehe: Vizkő

A minap épp Tv-t néztem kb 1 órán keresztül! Amib?l kb. negyed óra volt csak a reklámblokk. Ebb?l 10 percen kereszt?l csak a vízk? ártalmaival ismerkedtem. Azóta egy mer? retteges az éltem. Mert a mosógépet meg a fürd?szobát megvédi a Calgon meg a Cillit, de engem ki véd meg a vízk?t?l??? Megiszok 1 pohár vizet és vízk?vesedem. Nem akarom hogy a mosógép tovább éljen mint én… Vagy csak egyszerüen sétalok az utcán és rámugrik a vízk?… Ebb?l csak egy dolog következik: Embertársaim!! Nem szabad magunkat vízzel mérgezni. Ne igyatok vizet, s?t ne is für?djetek, mert végez veletek vízk?!!!