Kategória: Novellák

Kwark 3. Találkozás a Kalózokkal

Gill a hobbit megszeppenve áll a Surranó utca sarkán, Kwark nem tudja még mire vélni társa habozását. A nagy darab ork megragadja az apró termetű hobbitot a gallérjánál fogva és csak ennyit mond, vagy is inkább csak morog:
Minél hamarabb végzünk annál hamarabb mehetünk a kocsmába a jól megérdemelt sörünk mellé!
De… – próbál egy pillanatra ellenkezni a hobbit, de a következő pillanatban egy halárus stand előtt találja magát arca épp csak pár centire egy félig széttrancsírozott poliptól.
Itt már Gill is megembereli magát, az előbb bizonytalanságnak nyomát sem mutatva.
Én beszélek ? mondja Kwarknak, a félork csak vállat von beleegyezése jeleként ? A Tolvaj Céh-től jöttünk a védelmi pénzért!
De ez itt a kalóz klán területe, tegnap fizettem nekik, takarodjatok innen, vagy idehívom őket!
Az árus egyébként egy goblin asszony, aki még Gillnél is kisebb termetű volt. Gill egy pillanatra megrémült, de utána úgy volt vele lesz ami lesz végigcsináljuk.
Kwark mutasd meg légy szíves a ?hölgynek?, hogy mi történhet ha nem fizet.
Kwark közelebb lépett a pulthoz. Először is elvett egy tonhalformát, leharapta a fejét és vigyorogva elkezdte ropogtatni, majd mint aki csak egészen véletlenül arra jár teljes súlyával rátehénkedett a pultra, ami pár másodperc után hangos reccsenéssel szakad be. A ?finom? halak meg szépen belepotyogtak a sárba.
Jaj, de ügyetlen vagyok! Had segítsek.
Miközben lehajol, hogy felszedje a halakat ?véletlenül? az egyik sátortartó vasat is sikerült kirúgnia így a pult fölé kifeszített redvás vitorlavászon betakarta az egészet, beleértve a goblin nyanyát is.
Elég lesz ? visította a goblin -, most az egyszer fizetek, de nem lesz sok örömetek benne, ha ezt megtudja a Kalóz Klán nektek végetek van….
Sok a szöveg ? szakította félbe Gill, majd rutinos mozdulatokkal kihámozta a sátor romjai közül a szütyőt, amiben az árus a pénzt gyűjtötte ? 2 arany és 47 garas, rendben ennyi elég lesz.
De hát az az egész heti bevételem! – jajdult fel a goblin.
Nem azt mondtad, hogy tegnap a kalózoknak fizettél?! Ne akarj átverni, mert különben a társam felzabálja az árukészleted is! – Kwark szeme egy pillanatra felcsillant és egy óriás tintahallal kezdett el szemezni.
Pár méterrel odébb:
Ez eddig elég könnyen ment ? mondta nevetve Gill.
Aha ? így Kwark.
A goblin banya még mindég hangosan átkozta őket, de igazából senki sem vetett már rá ügyet. Végignézte az egészet még egy goblin, egy suhanc, gyorsan elszaladt jelenteni a kalózoknak.
A többi standon és üzletnél már sokkal gyorsabban haladtak a kezdeti kis erődemonstráció meggyőzte a boltosokat, hogy ne vitatkozzanak. Már kb. az utca felénél járhattak; Gill már azon agyalt, hogy akár még élve meg is úszhatják; amikor észrevett négy fegyveres alakot közeledni. Kettő ember volt, szakadt csavargónak tűntek, egyikük félszemű. Egyedül az oldalukra csatolt fényes kard utalt arra, hogy még sem azok. A harmadik alak egy ork volt, fém láncinget viselt és buzogány volt a fegyvere. A negyedik alak egy hobbit volt, termetre Gillnél is kisebb. Tetőtől talpig köpönyeg takarta testét. Származására csak is a meztelen szőrös lábfejei utaltak, amik elő-elő villantak a köpeny alól séta közben.
Ti mit csináltok itt?! – mennydörögte a láncinges ork.
Ez a Tolvaj Céh területe és behajtjuk a védelmi pénzt. -felelte Gill, eközben Kwark bután pislogott és fikát evett.
Srácok! – az ork a két ?csavargó harcosnak? biccentett, akik ezt követően igyekeztek két oldalról megkerülni Gill-t és Kwarkot.
Örültem, hogy megismertelek Kwark ? súgta oda Gill társának.
Nono ? szólalt meg végre Kwark ? táguljatok vagy bajotok esik!
Ez volt a végszó, a két ember két oldalról kirántott karddal egyből Kwarkra rontott, aki viszont, hogy elkerülje a csapásokat fejjel előre ugrott egyenesen a láncinges ork hasába fejelt. A két embernek így egymásból sikerült kivágni egy-egy jókora darabot. Amíg a földön fetrengtek kínok közepette Gill gyorsan odalépett és egy-egy szúrással végzett velük. Az orknak nagy nehezen sikerült ellöknie magától Kwarkot, majd egy egyenes rúgással még egyet taszítania rajta. Gill megindult felé a egy-egy tőrt szorongatva a markában. Az ork harcos morogva megindult felé, majd hirtelen arccal levette a kövezetet; Kwark gáncsolta el. Gill ezt kihasználta egy perc alatt az ork harcos hátán termett, belevágta mindkét tőrét az hátába. Már nyúlt is előre, hogy a torkát is elmetssze, amikor a csuklyás hobbit; aki eddig csak szemlélte a harcot váratlanul megszólalt:
Elég volt!
Hangja meglepően mély volt termetéhez képest. Kwark ezalatt feltápászkodott majd kicsit megkésve hatalmas ordítás közepette előrántotta kardját.
Nem akarunk háborút a Tolvaj Céh-vel. Ma tietek lehet a zsákmány. A többit majd eldöntik a klánvezérek.
Gill vigyora fülig ért. A véres tőrrel intette nyugalomra Kwarkot. Hagyták csendben elvonulni a csuklyás hobbitot és a sebesült orkot.
A többi kofa és árús már kérés nélkül át adta az aznapi bevételt.
Most már elrakhatod a kardod ? már visszafele tartottak de, Kwark még mindég a rozsdás bökőjét szorongatta.
Ja, jó.
A Tolvaj Céh bejáratánál a kapuőr már vigyorogva üdvözölte őket:
Ragnarok vár titeket.
Pár perc bolyongás után ismét a Tolvaj Céh tanácstermében voltak. Ragnarok nem vesztegette az időt üdvözlésre egyből a lényegre tért:
A Kalóz Klán ultimátumot küldött. Még egy ilyen műsor mint a mai és háború lesz. Szóval jövő héten is ti mentek fiúk.
Bár Ragnarok arca látszólag semmilyen érzelmet nem tükrözött, de a szemében mintha egy mosoly suhant volna át. Gill arca viszont minden eddiginél aggodalmasabbra váltott. Kwark csak ennyit tett hozzá:
Aha, és most már mehetek a kocsmába?
Jól dolgoztatok, annyit fogyaszthattok a Céh kontójára, amennyi belétek fér, majd hívatlak ha kelletek.
Kifele menet a tanácsteremből az ajtónálló őr egy pillanatra megállította őket:
A főnők sosem szokott senkit se megdicsérni.

Kwark 2. Az első megbízás

– Lódulj! Ragnarok már vár! – a szállásmester egy laza csuklómozdulattal kipenderítette Kwarkot a függőágyából.
Kwark fekszik a földön, a szemei elkerekednek. Felpattan a földről és még ugyanazzal a lendülettel egy akkora maflást ad a szállásmesternek, hogy az bezuhan a sarokba. A helyiségben heverésző többi tolvaj felpillant ugyan, majd tovább horpasztanak. A szállásmester pár perc múlva csak ennyit tud nyöszörögni:
– A nagy tanácsteremben vár te fattyú…
Kwark kimegy a hálóhelyiségből. Valamilyen csoda folytán 5 perc alatt odatalál a tanácsteremhez, pedig a Tolvaj Céh főhadiszállása elsőre valóságos labirintusnak tűnhet, annak aki még nem ismeri ki magát.
Az ajtó előtt egy teljes testpáncélba öltözött alabárdos ember megállítja és így szól:
– Várj itt, Ragnarok mindjárt kéret.
…
Kwark belépett a terembe. A terem hátsó fala mentén egy hosszú asztal volt. Tanácskozások idején itt szokott összeülni a Tolvaj Céh vezetése. Most két férfi állt az asztal előtt. Az egyik Ragnarok volt, Kwark jobban megnézte magának. Beugrott neki, látott már hasonlót. Biztosan egy tünde. A másik alak arcát nem látta mert félhomály volt a helységben. Ragnarok pár szót váltott még vele majd útjára bocsájtotta.
– Gyertek! – mondta Ragnarok.
Hirtelen a sarokban megmozdult egy apró növésű lény, akit eddig Kwark észre sem vette.
– A védelmi pénzt kell beszednetek a Surranó utcai árusoktól.
– De uram – kezdett bele az alacsonyabb teremtmény – az a Kalóz Klán területének a határán van!
Ragnarok felhúzta a szemöldökét és megvetően végig mérte az alacsony lényt, aki ennek hatására még kisebbre húzta össze magát és reszketve csak ennyit mondott:
– Elvégezzük a feladatot.
– Helyes! Jól jegyezzétek meg, ha egyiktek hibázik a másik is osztozik a sorsában. Gill! – valószínűleg így hívták az alacsony lényt – Ő Kwark – mutatott a félorkra – nem túl okos, de annál erősebb, a gondjaidra bízom. Távozhattok.
– Köszönöm mester!
Gill sarkon fordult és elindult az ajtó irányában. Kwark csak bambán állt és egy pókot tanulmányozott az egyik sarokban. Ragnarok sóhajtott:
– Kövesd Gill-t és tedd azt amit mond.
Kwark egy főbiccentéssel egy halk hörgéssel jelezte, hogy megértette. Ekkor besietett egy szolga egyenesen Ragnarokhoz és valamit a fülébe súgott.
– Úgy, szóval megverted a szállásmester? – szegezte a kérdést a félorknak.
– Dehogy vertem, csak egy maflást kapott.
Gill álla a teljesen leesett a kapott információ hallatán. Ragnarok hangosan felkacagott:
– Menjetek most már dolgotokra.
Raknoor szűk utcáin baktattak, elől Gill szorosan mögötte Kwark. Közben folyamatosan szövegelt:
– … Nagy szerencséd, hogy a főnök nem büntetett meg azért, mert megruháztad a szállásmestert, pedig az igen nagydarab ám… Te új vagy itt, vagy mióta vagy a Céhben? Engem egy évvel ezelőtt helyezték át a koldulásról a zsebtolvajlás részlegre… – és így tovább bla-bla-bla; Kwark legalább is ennyit értett az egészből. Azért, hogy mutassa mennyire érdeklődő visszakérdezett:
– Mi vagy te?
– He, de hát már mondtam. Gill vagyok, koldulással kezdtem, aztán zsebtolvaj…
– Nem azt kérdeztem, hogy ki vagy hanem mi? Ilyen szerzetet, mint te még nem láttam.
– Micsoda? Nem láttál még hobbitot? Hobbit vagyok, az északi erdőben él még sok hobbit, de én sose jártam ott mindig is Raknoorban éltem… – és megint belekezdett bla-bla-bla.
Majd hirtelen elhallgatott, csak ennyit mondott:
– A következő utca a Surranó utca…

Folyt. Köv.

… kinyitotta a szemét. A homályon és a ködön át egy arcot látott. Egy női arcot. Sötét haja volt, sötét szeme, az arca is mintha kicsit sötétebb lett volna, nem látta tisztán. “Vajon ez lenne a Mennyország, vagy a pokolba kerültem?” gondolta magában sir Gallvant. Szólni próbált, de nem volt hozzá ereje, majd újra visszahanyatlott az eszméletlenségbe.
Amikor ismét magához tért, már tisztán látta a világot maga körül. Szürke vásznakat látott, egy sátor teteje. Fel akart ülni, hirtelen fájdalom hasított a nyakába. Most már legalább abban biztos lehet, hogy még életben van. Odanyúlt a nyakához, lazán felhelyezett kötés volt rajta. Meg akart szólalni, de nem jött ki a hang a torkán. A sebesülése miatt. Fel akart kelni, és csak most tapasztalta mennyire elhagyta az ereje. Nehezebben ment a dolog, mint amikor életében először szállt lóra. Végül erőfeszítéseit siker koronázta. Körül nézett és valóban egy sátorban találta magát. Nem látott a környéken senki ember fiát. Nincs más hátra, nem ülhet itt ölbe tett kézzel, meg kell tudnia, hol van pontosan és, hogy került ide. Lábait az ágy mellé helyezte, készen arra, hogy rájuk nehezedve megtegyen pár lépést. Ez a pár lépés jelenleg leküzdhetetlen akadálynak tűnt, de még soha nem adott fel semmit. Most se fog megfutamodni. Lendületet vett, felállt az ágyból, majd azzal a lendülettel össze is esett. Ismét elvesztette eszméletét. Amikor újra magához tért, megint azt az arcot látta, de most már tisztán. De hisz ez egy arab nő! Hosszú, egyenes, fekete haja kontyban volt összefogva. Tunikát viselet, ami hátra volt hajtva. A lovag ösztönösen a fegyvere után nyúlt. Természetesen nem találta, sőt ekkor tudatosult benne, hogy a páncélja sincs rajta. Elvesztem!- futott át agyán. A nő látta a szemében fellobbanó tüzet. Kezeit a lovag vállára helyezte, hogy megakadályozza, hogy felüljön, egyáltalán nem kellet nagy erőt kifejtenie ehhez, s közben mondott valamit a furcsa nyelvén. Sir Gallvant nem értette mit, de olyan megnyugtatóan hatott a hangja. Felfogta, hogy ez a nő nem akarja bántani. Mostani teljes kiszolgáltatott helyzetében, még egy kisfiú is el tudna vele bánni. Ha nem akarja megölni, vajon mit akarhat tőle?
-Ő mentette meg az életed- súgta belül egy hang. Az lehetetlen, ez egy arab. Sir Gallvant, azért küzd, hogy az ő fajtáját kiűzze innen. Az arabok és a keresztesek, nem kértek és nem is adtak egymásnak kegyelmet. Már nem erőlködött, hogy felugorjon. A nő látta a szemén, hogy megnyugodott, felfogta a helyzetét. Ekkor ő maga nyúlt a lovag válla alá és segített neki ülő helyzetbe kerülni. Egy cserépedényt tartott a lovag elé. Sir Gallvant, húzódozott, a lány, hogy megnyugtassa megízlelte az edény tartalmát, majd ismét felé nyújtotta. A lovag apró kortyokban, nyelni kezdte a langyos, édeskés folyadékot, közben szemét végig a lányon tartotta. Teljesen össze volt zavarodva: Ez egy pogány. Miért segít neki? Talán jutalomért, fel akarja adni, de akkor nem vesződne vele ennyit, hogy talpra állítsa. A pénzt holtan is megkapná érte. De akkor mit akarhat tőle?! Biztosan nem önzetlenül segít, hiszen ezek a pogányok erre nem képesek.
Az edény kiürült, a lány mosolyogva mondott valamit, segített visszafeküdni sir Gallvant-nak. Végig simította a homlokát. Tenyere puha volt és meleg, egy pillanatra kellemes érzés kerítette hatalmába, majd újra visszatértek kétségei. Szerencsére nem sokáig gyötörték ezek a kétségek, rövidesen újra álomba merült. Így teltet el pár nap. A lány minden nap bejött, megitatta azzal a tápláló folyadékkal. Minden nap kedvesen mosolygott és egyre többet beszélt a furcsa nyelvén. Sir Gallvant így felre tette kételyeit, és csak arra koncentrált, hogy régi erejének legalább egy részét visszanyerje.
Végre elég erős volt, hogy lábra álljon, bár beszélni még mindig nem tudott. Igaz nem is ment volna vele sokra, hiszen egyetlen társasága az arab lány, akivel amúgy sem értik egymás szavait. A sátrat már eléggé ismerte belülről, itt az ideje, hogy kimenjen a szabadba. A lány természetesen nem volt a közelben. Egy oázisban volt. Ha lehet ezt a helyet egyátalán annak nevezni. Egy apró tavacskából és 3-4 pálmafából állt az egész. Odalépett a tóhoz, meglátta benne saját arcképét. Ijesztő volt a látvány, az arca nagyon beesett volt.
Délután, amikor a lány visszatért az ágyban ülve várt rá. Ő most is csak mosolygott rá, mint mindig. A lovag utolsó kétsége is elszállt. Most már egyátalán nem félt. Szájával rágó mozgást imitált, ezzel jelezve, hogy szeretne végre szilárd ételt enni. A lány pár pillanatig figyelte, majd bólogatott, jelezve, hogy megértette. Másnap a leves mellé valami lepényt is hozott magával. A szilárd étel lenyelése könnyebben ment, mint várta. Mivel már elég jól volt, ezért látta, hogy, lány minden nap egy tevével kel útra délelőttönként, hogy aztán nem sokkal napszállta előtt visszatérjen. A napokat tornával töltötte. A vívást is szerette volna gyakorolni, de nem tudta hol vannak a fegyverei. Így félő volt, hogy kijön a gyakorlatból. Egyik nap végül rászánta magát és hosszas mutogatásba kezdett, amíg a lány megértette mit akar, hosszú ideje most először hervadt le a mosoly az arcáról, és csak bólintott egyet. Sir Gallvant megijedt, hogy hiba volt ezzel előhozakodnia. De mi mást tehetett volna. Már így is kezdte magát kényelmetlenül érezni ebben a helyzetben.
Reggel amikor felébredt a lány már nem volt ott. Viszont ott volt a sátorban a fekhelyével szemben a kardja, a pajzsa, a páncélja. Odakintről ismerős nyerítést hallott. Jónás volt az, a lova, kikötve az egyik fához. A fa mellett pedig a nyereg. Úgy tűnt elég jó bőrben volt a ló, úgy látszik jól tartották. De vajon mi lett a lánnyal? Nem tudta, de úgy érezte túl sokat köszönhet neki, hogy most csak úgy felpattanjon és elnyargaljon. Úgy döntött vár rá estig. Felöltötte vértjét, kardját a kezébe fogta. Kellemes biztonságérzéssel töltötte el. Erre vágyott már napok óta, most mégse elégedett. Hiányzik Ő. Még csak a nevét sem tudja. Visszatérve a sátorba talált még pár napra elegendő élelmet és két kulacs vizet is. Nem fog visszajönni -tudatosult benne a gondolat. Azért várt addig ameddig eltervezte…
A nap már elérte a nyugati horizontot. Elérkezett hát az indulás ideje. Szíve nehéz volt, úgy érezte elveszített valamit. Elindult hát nyugat felé, lassan lépésben és talán ha visszanézett volna látta volna azt az alakot aki nem messze az oázistól őt nézte. És talán látta volna megcsillanni azt a könnycseppet a lemenő nap fényében ami végiggördült a lány arcán…